Gergely Misi Nov.2,1934-Apr.4, 2011

Gergely Misi, barátom és emigrációs sorstársam, visszaadta lelkét a Teremtőnek ma hajnalban.

Misi nagyon sokat szenvedett betegségével, több kemény műtétem ment keresztül. Most, hála az égnek, álmában, szenvedés nélkül elhunyt.

Mélykúti fiú volt és a jugoszláviai menekült táborban ismertem meg. Sakk partnernek jelentkezett egy esős novemberi napon mikor a bizonytalanság közepette tétlenül vártuk a politikai döntést, vajon Tito enged e bennünket Nyugatra tovább menni, vagy visszatoloncoltat Magyarországra. Még a sakk parti alatt rájöttünk, hogy Misi Gergely Gizi bátyja, akivel egy gimnáziumba jártam Baján. Ettől a naptól kezdve már, mint testvérek tartottunk együtt.
Jugoszláviából Olaszországba kerültünk, most már nagyon jó körülmények között. Az Adriai tengerparton egy árvák üdülőjét foglalhatták el a magyar menekültek és ott vártuk sorsunk további fordulatait. Misivel még nem tudtuk hova kerülünk, de szorgalmasan jártunk az angol órákra, amit az olasz vöröskereszt szervezett néhányunknak. Közben Bandi szobatársunk is bennfentes barát lett, így az óceániai útra már hárman voltunk együtt és maradtunk is az első pár éves Kanadai tartózkodás alatt.
A tengerparti erdőkben séták közben gyakoroltuk, jó hangosan, az angol kiejtést, nagyokat kacagva egyik másik furcsa hangzású kifejezésen.
Néha kaptunk alkalmi munkákat a közeli halászfaluban, erről írtam is a könyvemben
Illúziók Nélkül. Az angol verzió megtalálható fejezetenként a blogomon. Ha a magyar részre van igény, küldjetek emailt.
Most elment Misi. Úgy tűnik, lassan ködbe vesznek azok az első kemény, de izgalmas, sorsalapító évek az ötvenes évek végén. Megmaradnak azok a régi fekete fehér képek, olcsó kis kameránk ajándékai, melyek most oly sokat jeletlenek több mint ötven év távlatából