Szent Este, 56 évvel ezelött...

56 évvel ezelött, 1956 ban volt az első karácsonyom amit, akkor 18 évesen, nem a családommal tölthettem. Több száz honfitársammal együtt, a gerovói menekült-gyüjtőtáborban vártunk sorsunk alakulását. Tito Jugoszláviáához tartozott akkor a hegyvidéki Gerovó község, Fiumétól  nem messze, északra. Itt várta az 56-os forradalom következtében elmenekült ezrek kisebb csoportja Gerovóban, vajon mi fog történni velük.
Hatalmas termekben , szalmazsákokon , férfiak és nők-gyerekek  külön-külön rendezkedtek be bizonytalan időre, mig a karácsony is ott ért bennünket.
Körülményeink nem voltak a legjobbak, de éltünk, volt hol aludjunk és a napi élelmezés is elegendő volt a túléléshez.
Legfontosabb igényeink akkor a tisztálkodás valamiféle szintjének fenntartása volt. Csere ruhája legtöbbünknek nem volt, egy hideg vizes csapnál volt a napi tisztálkodás. Hetenként, tiznaponként, ahogy éppen esett, meleg zuhanyra is volt lehetőség. Ezt a luxust csak az ronditotta el, hogy a zuhany után ugyanabba az alsónemübe, ruhába kellett visszaöltözzünk.

Volt néhány borbélymester is közöttünk, akik jó üzletet csináltak mesterségükből, már amelyiknél volt egy zsilette penge szerelés. Öt darab cigarettáért megborotváltak, tizért már hajat is vágtak. Különben napi tiz cigarettát osztottak szét a menekültek között, mely azonnal a tábor egyetlen fizetőeszközévé változott.

A karácsonyt mindenki szorongva várta. Az otthon maradt családtagok nem tudtak, tudhattak rólunk, mi pedig róluk semmit. A forradalom utáni gyászos hangulat a határokon túl is mindenhova eljutott. Mindenki tudta, hogy szülöföldünk talán most éli át legtragikusabb napjait, heteit.
Semmi remény nem volt arra,hogy a kéthetes kiharcolt szabadság tovább is létezhet...kis országunk a  vörös hordák martaléka lett.  A nyugat nagy szimpátiával, de tétlenült elfoglalta magát a szuezi "válásággal" az amerikai elnökválasztással, Egyesült Nemzetekben rendezett "vitákkal", politikával.  

Ami nekünk, táborlakóknak, akkor sokat jelentett az a sorstársak őszinte ölelései, karácsony dalok énekei, a hirtelen megszervezett Betlehemes játékokat előadók lelkes hangulata voltak.
Talán soha azóta meghitebb Szent Estében nem volt részem.

Mint minden Szent Este, most is arra a karácsony estére, napra gondolok amikor több százan, viseltes ruhában, ápolatlanul, karácsonyfa és ajádékok nélül, karon fogva énekeltük a Menyből az Angyalt, a Himnuszt...

56 évvel ezelött,november 15,1956 -november 15, 2012

1956 november 15.én, 56 évvel ezelött, egy szomorú, esős napra esett a választás. Ezen a napon, illetve estén indultunk el fiatal, 18 éves, életünk első, külföldi útjára. Az októberi forradalom kiméletlen, véres eltiprása immár kézenfekvő volt.
Maradhattunk volna szülőhazánkban, mint ahogy a mai fiatalok is maradhatnának. Mégis sokan akkor is és most is elindulnak egy igéretes,  más jövő reményében. 
Normális közlekedés megszünt a városok között, igy választásunk Jugoszláviára esett, hiszen csak 20 kilóméterre volt szülővárosunktól. Gyalog indultunk neki...a részleteket itt olvashatod

Most, 56 év távlatában is, mint már oly sokszor máskor, gondolataink az elhatározással foglalkoznak.
Körültekintő, megfontolt volt ez a döntés az akkori 18 évesek fejében?  Helyes volt elhagyni családjainkat, környezetünket egy ismeretlen, homályos cél érdekében?
Lehet "bölcsen" dönteni sors kérdésekben 18 évesen?
Az élet szakadatlan döntések sorozata, sajátunk vagy másoké, a bölcsőtől a sirig. 

Gondolatok - Szent Este, 2011

Ha 2010 egy drámai év volt számomra, akkor 2011 et úgy kell értékelnem mint egy nagy megkönnyebbűlést. Hiszen tovább folytatódott egészségem javulása, holott még mindig el kell viselni a gyógyszeres kezelés kellemetlenségeit. Mégsem volt egy felhőtlen év. Az előző év testi traumáit több lelki trauma érte, köztük jó pár barátom távozása, mások új betegségei. Életünk értelmének új megvilágitásai villantak meg előttem. Dolgok, melyek jelentőségei elhalványodtak, szemben mások sürgető követeléseivel, sok zavart, válságot okoztak. De ezeken is át kellett lépni, még ha áldozatok árán is...

Majdnem 55 éves, először céltalan majd később tervezett bolyongásaim a világban ponthoz értek, amikor kora nyáron véglegesen visszaköltöztünk szülőhazánkba. Másodszor éltem az amerikai társadalomban több évet, ezúttal mentesen a napi hajszától, taposó malmától. Más volt ez az utolsó 10 év. Egy amerikai kisvárosban, annak is a távoli peremén, majdnem hogy egy erdőben volt a házunk. Környezetünkben szinte kizárólag nyugdijasok laktak. Kedvesek voltak de elég nagy elszigeltségben éltek. Mi is. Mint ők, az év felében nem is voltunk ott. Az ottani forró, fülledt nyarat Európában töltöttük, ők ugyanezt valahol fenn északon vagy akár Kanadában.Ősszel, mikor találkoztunk egyik másikkal, megállapitottuk hogy milyen gyorsan telnek az évszakok, hogy nőnek az unokák, hogy teljesitenek kedvenc sport csapataink. Minnél jelentéktelenebb volt viszonyunk a szomszédokkal, annál intenzivebben vettünk részt az amerikai kül - és belpolitika napi, sőt órányi eseményeiben , köszönhető ez az internet állandó és másodpercenként frissülő közleményeinek. Amit nem tudtunk frissiben hallgatni, olvasni azt letöltöttük és saját kis parányi, digitális "adónkon" hallgattuk meg valamiulyen házimunka elvégzése közben. Furcsának festhettünk házunkban, férj és feleség, a digitális szerkezet valahol a testünkhöz csipesztve, fülhallgatókkal a fejünkön összefutottunk munkánk, feladataink közben! Vagy éppen egymás mellett végeztünk valami kerti munkát, miközben hallgattuk valamelyik politikus, megfigyelő, kommentátor vagy éppen az amerikai elnök elmélkedéseit. Nemcsak politika volt elérhető ezeken a letölthető előadásokon. Itt hallottuk először valamelyik új könyv bemutatását, szerzőikkel történt intejúkat. Film kritikák is igy jutottak el hozzánk, sokszor órákon belül bemutatójuk után. Néha nekünk kedves zenét találtunk az interneten, vagy éppen opera közvetitést és azt hallgatuk meg amikor időnk tellet rá. Ezt a fajta napi tájékozódást a világról haza is hoztuk, hiszen mindennek az alapja az internet elérése, akárhol is vagyunk.

Hálaadáskor, itthon...

A legfontosabb amerikai ünnep, a Thanksgiving, a Háladás ünnepe. Az óceán másik partjáról érkezett bevándorlók adtak hálát az Úrnak hogy túléltek egy esztendőt. A viharos, több hétig tartó hajóutat, a kietlen ,vad tájak embertelen fogadtatását, a gyanakvó és sokszor halálosan ellenséges bennszülöttek támadásait élték túl a hálaadók.

A magyar őszi sétában, a hálaadás gesztusa érintett meg. Minden megélt napunk a hálaadás jegyében kellene befejeznünk. A tragikus, szomorú napjainkban is - mert átéltük. Talán vesztettünk erőnkből. A holnap már nem lesz olyan mint a tegnap. De még ma hálásak kell lennünk, mert holnap késő lehet. Ha fáj, akkor is, mert átéltük.

Ima barátaimért!

Imádság a barátaimért

Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek! Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, melyben nevüket őrzöm! Tartsd tőlük távol a kísértéseket, és térítsd őket arra az útra, amely a Te dicsőségedbe vezet! Ha szívüket a bánat nyomja, tedd őket kitartóvá! Tudjanak bízni, remélni segítő, megszentelő kegyelmedben! Adj nekik nyugodt éjszakát, zavartalan álmot, reggel pedig újra rajtuk pihenjen tetszésed. Élvezzék a föld örömeit, amelyeket a tiszta lelkek számára készítettél, és vezesd őket egyszer országodba, hogy ott egyesülve a szeretetben együtt dicsérhessük szent Neved mindörökké! Ámen.