Tuesday, August 20, 2013

A Népstation megnyitója , 1953 aug.20, ott voltam, de hogy kerültem oda?











"Hatvanhat éve, 1953. augusztus 20-án avatták fel a magyar sport legnagyobb létesítményét, a Népstadiont, amely 2002 óta Puskás Ferenc nevét viseli.



Még nem készült el ugyan teljesen, de káprázatos pompával adták át az első ötéves terv "nagy vívmányát" a "győzelmes szocializmus" nevében a "dolgozó népnek". A pompás külsőségek hivatottak feledtetni, hogy hátra volt még 24 szektor, azaz mintegy 22 ezer ülőhely kiépítése, s a pályavilágítás sem volt készen. Az eseményen - melyre a Szent István napjából az alkotmány ünnepévé változott augusztus 20-án került sor - jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, bár egy kínos félreértés folytán nem jutott hely számára a díszpáholyban: a legenda szerint ennek nem kis szerepe volt abban, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát nem Budapest, hanem Róma kapta. Az ünnepség fénypontja a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva közötti barátságos labdarúgó mérkőzés volt, amely a magyar csapat 3-2-es győzelmével végződött"
.
Pár évvel ezelött a Vivó Világbajnokságon szurkoltam Szilágyiéknak. A legelőnyösebb parkolás a Népstadion közvetlen közelében adódott , a valamikori állóhelyek bejárata környékén. Már a Népstadion megközelitésekor egy furcsa érzés fogott el: hiszen én már jártam erre, sok sok évvel ezelött. Aztán pillanatok alatt minden eszembe jutott...

1953 ban már a harmadik nyári iskola szünidőt dolgoztam át, immár Kazincbarcika szocialista város épitésén.






1951 és 1952 ben Sztálinváros épitését volt hivatott valamelyest segiteni, már amennyire egy 13 ill. 14 éves gyerek erre képes lehetett. (Milyen érdekes, hogy a szocialista országok akkoriban , a nagy Szovjetúnió bölcs vezérlete alatt nem riadtak el egy kis gyerek dolgoztatásától...)

1953 nyarán Kazincbarcikán dolgoztam,egy mérnök mellett kitűzőként, munkászálláson laktam, és mivel szülővárosom, Baja, nagyon messze volt egy hétvégi hazaruccanásra, augusztus 20.át is a munkásszálláson töltöttem volna , ha...

augusztus 19 én, délután nem nyilik az ajtó és egy izgatott, izzadt szagú szakszervezeti "megbizott" nem rohan be és kérdezi hol vannak a "szakik"? A szaktársak az augusztusi ünnepet összekötötték a közelgő hétvégével és elillantak még aznap reggel , mondtam a derék szakszervezeti kádernek. Én vagyok egyedül az egész szálláson , kérdi. Most már egy kicsit kétségbeesetten...hiszen az ő vonata is nemsokára indul és akkor mi lesz a jegyekkel??? Nem értettem , hogy miről beszél.

Most már lázasan magyarázni kezdte , hogy az ő szakszervezeti körzete 12 belépőt kapott a NÉPSTADION MEGNYITÓ ÜNNEPSÉGÉRE és a Bp.Honvéd - Moszkvai Szpartak mérközésére... persze csak a legjobb kádereknek...és ezek a belépők most érkeztek meg, percekkel ezelött, augsztus 19 én, az augusztus 20. megnyitóra (!)... ő nem tud menni, hiszen a család várja, egy hónapja nem volt otthon....most mi lesz? És itt nincs senki, egy lélek se...ezen a 15 éves srácon kivül...

Figyelj öcsi, itt vannak a jegyek, a fél ország örömmel elfogadná őket, ugorj fel az éjszakai vonatra, menj ki a Népstadionhoz és.. add el őket ....hát kérj annyit a jegyekért hogy legalább a vonatjegyedet megtéritse.......meg aztán menj be az egyik jeggyel te is... élvezd az ünnepséget, meg a focit, ott lesz a Puskás meg a Kocsis, Czibor, Grosics...


Én a vidéki, 15 éves kis srác ezelött kétszer jártam Budapesten. Három éves koromban apámmal, és egy iskolai kiránduláson 12 éves koromban...komoly kihivásnak tünt a kétszeri átszállás hogy Budapestre kerüljek egy éjszakai vonatozás után, hogy kitaláljak a Népstadionhoz, hogy ott egy tucat jegggyel üzérkedjek, a Rákosi korszak legsötétebb ciklusában...hát a jegyeket másodpercek alatt elkapkodták, névértéken...maradt útiköltségre, ennivalóra, málnaszörpre. Hatalmas élmény volt az egykori Aranycsapat legtöbb tagját élőben látni, órákkal a kezdés elött elfoglaltam a pálya szélén a lehető legjobb (áló)helyet. És a csodálatos nap után vissza Kazincbarcikára, az éjjeli vonattal


De mindez most amikor parkoltam az autómat teljesen egyszerünek és logikusnak tünt...honnan vettem mindehhez a bátorságot...hatvanhárom évvel ezelött...felnéztem a nehéz, de néha csodálatos időket megélt stadion falaira...van azokban a falakban egy tartás, melyek a sok romlás és korosodás ellenére állnak...mint emlékeink.