Saturday, February 13, 2010

Hiszel a Kinai Horoszkópban...


vagy bármilyen jövő-jóslatban? Én nem tudom ,hogy állok vele. Ez a pár évtized amit éltem nem győzött meg, egyik oldalról sem...de olyan érdekes olvasni,majd fantázia képeinket önmagunkra vagy barátainkra illeszteni.
Látom, hogy ez a TIGRIS éve. Mint köztudott ezek a jelek csak 12 évenként ismétlődnek, odafigyelek, mit mondanak az álmoskönyvek...és az évre ezt találom egy rokoszenves blog-on: (keddreggel.blogspot.com)

" A Tigris éve drámai fordulatokat hoz, az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, s hatásuk gyakran igen mélyreható lesz. A Tigris évét mindig merészség és csillogás jellemzi. Egyértelműen tevékeny időszak áll előttünk. A változások, ugyanakkor a nagy lehetőségek ideje következik. Ami az egyéni sorsokat illeti, lesznek, akik képesek megragadni a pillanatot, míg másokat kellemetlenül érint majd a dolgok alakulása. A Tigris éve azonban mindannyiunk számára esélyt teremt, és jelentős fordulatot hoz azoknak, akik készen állnak, hogy a legtöbbet hozzák ki belőle. Legyünk tehát aktívak és főleg éberek, hogy egyéni tehetségünket kibontakoztatva, megragadhassuk a kínálkozó lehetőségeket. Hiszen minden gond és nehézség ellenére, az év rengeteg lehetőséget tartogat számunkra."

Aztán egy kis aggodalom 2o1o re:

"A hatalmas, büszke és gyors Tigris tiszteletet ébreszt, de félelmet is kelt. Jelenlétét senki sem hagyhatja figyelmen kívül, de nem is merészel így tenni. A Tigris éve drámai fordulatokat hozhat. Ez az év az intenzív aktivitás, a változások, ám sajnos, a konfliktusok és a katasztrófák éve is lehet. A Tigris-években az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, s hatásuk gyakran igen mélyreható. A Tigris évében kezdődött el az első világháború, tört ki a kubai rakétaválság, a kínai hadsereg ekkor szállta meg Tibetet."

Nos,és a TIGRIS , maga? Ezt találtam:

"Alaptermészet
A rámenős és bátor Tigris semmilyen erőpróbát el nem mulasztana. Amitől a gyengébb halandók megtántorodnak, attól a Tigrisek felbátorodnak. Ha senki más nem is siet a gyengék, az alárendelt helyzetűek, támasz nélküliek segítségére, a félelmet nem ismerő Tigris kardot ránt az elnyomók ellen. Valódi emberbaráti érzés fűti a néha jóllehet indulatos és szenvedélyes Tigriseket. A kínaiak azt tartják, hogy egy bátor Tigris a házban a legjobb biztosíték a tűz, a lopás és az éj leple alatt belopódzó egyéb ártalmak ellen.

Vágyak és törekvések
A Tigris lelke azért lobog, hogy kiköszörülje az igazságtalanságok ejtette csorbát. Vérében van a védelmezés ösztöne, s mind a maga, mind szerettei jogaiért síkra száll. Remek taktikája folytán kiszámíthatatlan, sohasem szabad alábecsülni. Éberen ügyel az események menetére, és akkor érzi jól magát, ha lépéselőnyben van másokkal szemben. A tisztesség és lovagiasság ősi elveit követve mindenkihez udvarias, igazságos és becsületes.

Élettér
A Tigris egyik legfőbb jellemzője az eredetiség, és az otthonán is meglátszik. Merészen kísérletezik színekkel, anyagokkal, fénnyel. Nem szeret a tömeg után menni, ezért hajlékát egyéni módon rendezi be. Eltérő jellegű tárgyak és újszerű megoldások vegyülékéből, utánozhatatlan stílusban építi fel a szokatlanság szentélyét.

Viszony a nagyvilághoz
Az intelligens, éber és előrelátó Tigris gyorsan tanul, és egy szempillantás alatt jártasságot szerez bármiben. Nem esik nehezére, hogy állást változtasson, vagy egyszerre több feladattal zsonglőrködjön, és élete során legalább egyszer, de inkább többször, teljesen új szakterületre nyergel át. Akkor a legboldogabb, ha változatos munkát végez, és felelős beosztásában tud igazán kibontakozni.

Mint barátok és szeretők

A derűs és szeretnivaló Tigrisek mindenütt barátokra és csodálókra lelnek, bárhová viszi őket a sors. Tüzes és szenvedélyes szeretők, a zodiákus igazi romantikusai, akiket egészséges nemi ösztön vezérel. Borzongató izgalom és valamiféle veszély sejtelme árad belőlük, amit a másik nem képviselői ellenállhatatlanul vonzónak találnak.
A melegszívű és nagylelkű Tigrisek akkor a legboldogabbak, ha meghitt, szoros kapcsolatban élnek, és társuk kész szemet hunyni alkalmi félrelépéseik felett."

Megjegyzem, hogy leginkább az tetszett ebben a nagyon hizelgő karakter elemzésben, hogy az " elnyomókkal szemben KARDOT ránt...", remélem kardvívó barátaim nem értik félre........