Gyakran megkérdezik tőlem...

mikor kiderül,hogy Amerikában és Europában is van otthonom, mindkettőben több hónapot töltök évente,vajon hol érzem magam jobban? Mielött felelnék a kérdésre rögtön felötlik bennem az is,hogy akkor mit mondanék arra ha azt kérdeznék meg, az öt országból ahol huzamosabb időt töltöttem, hol volt a legjobb, vagy melyik volt a legszebb, hol voltak érdekesebbek, kedvesebbek az emberek? És melyik nyelv tetszett a legjobban ezekből az országokból? Melyiknek volt élvezetesebb gasztronomiája, hol volt kellemetlen az éghajlat,melyikben volt érdekesebb munkám, hol tettem több barátra szert,melyiknek a hiánya okozott több fájdalmat mikor onnan elköltöztem,hova járok többet vissza, melyiknek a nyelvét felejtem lassabban? Melyik ország, nép, melyik szimbóluma,mely ha elém kerül,eszembe jut mozgat meg bennem valamit, ha egyáltalán?
Mindmegannyi jogos kérdés és mindegyikre válaszom is van, ha nem is dönti el az eredeti kérdést, hogy akkor hol is a "legjobb"?
Ha még jobban szeretnénk bonyolítani a lehetséges választ akkor azt is hozzá kell adnom hogy az öt ország közül az egyik szülőföldem! Ott ahol életem első tizennyolc évét éltem,ifjúságom teljes szakaszát.De annak döntő fele, méghozzá az értelmet adó fele egy elnyomott,rákényszerített diktatúra volt.
Tehát már nyilvánvaló,hogy nem tudok kielégítő, magyarázat nélküli választ adni az eredeti kérdésre.Csak annyi bizonyos,hogy bárhonnan is a szülőföldemre mindig visszavágyok és mióta annak látogatása lehetővé vált, minden alkalmat megragadok ehhez.

"ahogy oregszunk mindenunk rosszabbodik,csak az erkolcsunk javul".

Gyertyaszentelő napján...

nagy szégyenemre, csak az odújából kimerészkedő medve jutott ma reggel eszembe. Pedig ott vannak emlékezetben a gyermekkori élmények e nappal kapcsolatban.
Milyen sok dologgal vagyunk így. Életünk mennyi magasztos pillanata tűnik el az egyre szaporodó élmények sokaságában. Nem is agyunk befogadóképességével van baj, hiszen a modern homo sapiens még tíz százalékát sem használja teljes kapacitásának. Inkább a napi gondok, kötelességek és valljuk be, ezeknek "levezetése" sokszor fontosabbnak tűnik mint a múlt,akkor jelentőségteljes pillanatainak, hangulatának felídézése. Nem a múltban élünk, de a jelen, sokbam a múlt függvénye.
Azt mondják, a rosszat hamar elfelejti az ember, a jóra szivesebben, készségesebben emlékezik vissza. A kérdés csak az, mi volt és mennyire "jó" volt az amire visszaemlékezünk?

Szülővárosom határában...

nem messze az üdülősortól van egy termőföld.Néhány száz méterre folyik a Duna. Nyári lakhelyem és a Duna között ez a kis jelentéktelen földdarab immár évek óta visszakivánkozik gondolataimba. Megmagyarázhatalan, hogy miért pont ez a néha kukoricaföld, néha árpaültetmény, néha csak kaszálnivaló mező jut sokszor az eszembe. Soha senkit nem láttam itt sétálni. Nincs itt igazán semmi látnivaló, semmi érdekesség. Ma is eszembe jutott.
Többezer kilóméter messzeségéből még fokozottab saját kiváncsiságom, mi a vonzalma ennek a neve-sincs mezőnek, szántóföldnek?
Isten jóvoltából életem gazdag az érdekesnél érdekesebb, szebb, titokzatosabb, híresebb sétálóhelyekkel, élményekkel! Mégis gyakran erre gondolok, ez jut eszembe. Talán azért, mert szülőházamhoz közel van? Akkor miért nem a sokkal impozánsabb Déry Kert, a város számtalan, gesztenyfás utcája, a Türr sétány mely a Duna parton ér véget? Ezek még közelebb vannak!
Mit rejtenek a feketére szántott sorok tavasszal, a kétméteres kukoricaszárak nyáron, a sokszinű őszi bokrok a széleken ősszel? Azt sem állíthatom , hogy sétáim alatt sok állattal találkoztam volna. Egy két alkalommal láttam csak őzeket az évek alatt és egyetlen egyszer "futottam össze" egy rókával. Egy bokrokkal ővezett kanyar után leptem meg a bozontos farkú négylábút, amint a dűlőút közepén buzgón dolgozott estebédjén, ami, azt hiszem egy lustább vagy merészebb varjú lehetett. Pár pillanatig "rókaszemet" néztünk egymással, s mikor rókakoma megbizonyosodott , hogy kétlábú ellensége lepte meg, kelletlenül a bokrokba bújt.
A sok éve alatt ennyi találkáról szólhatok. Ezek a séták mind eseménynélküileg voltak. Mégis. Vissza és újra visszatérnek gondolataim ezekre a sétákra. Megmagyarázhatatlanul, míg Márai füves könyvében olvasom és, azt hiszem, fejtem meg a nagy "titkot". Ezt írja:"... Aki sétál nem akar eljutni sehová..." Nincs úticélja, nem akar nézelődni, élményeket keresni...ezen a kis földbarabon lehettem "...Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, türelmesen átadja magát a természet nagy diszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek...egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz."
Ha Márai megfejtette , amit én csak itt, vagy leginkább itt éreztem életem sétái alatt akkor ez azt kell jelentse , hogy sehol máshol nem tudtam ennyire közel kerülni az örökkévalósághoz. Hogy egyáltalán, hogy talán egyszer is! Milyen ajándék, el akarom hinni.

Opera, élőben ...

egyenes adásban, méghozzá a new york-i Metropolitan-ból! Talán nem mindenki tudja, hogy már második éve megy ez a rendkivül értékes és magas szinvonalú helyszini közvetítés. Röviden,a szokásos szombat délutáni előadásokból egyet-egyet digitálisan, a leghatásosabb hang közvetítéssel a világ számos filszinházába, esetleg különtermébe (pl.a MüPa-ba , Budapesten) élőben közvetítenek.
A mi első reakciónk is, az első előadás részvétele elött, bizony kétkedő volt. Opera, filmen? De aztán mégis elmentünk és pompás zenei élményben volt részünk. Ott voltunk több százezren mikor hangolt a zenekar, követtük a karmestert az öltözőjéből a zenekarhoz,a függöny mögött ahol izgatottan várták a szereplők a nyitányok végét.A világ leghíresebb mai énekeseit hallottunk a legbefutottabb rendezők által szinpadra vitt klasszikus remekművekben! A Metropolitánban eladott méreg drága jegyek sem tudják azt az élvezetet megadni amelyet a digitális kamerák ma tudnak. A szopránók, tenorok legfinomabb arcjátékait élvezhették százezrek az óriási vetitővászonokon. Természetesen, minden ország nyelvén futott a feliratos segitség a szöveg értelmezéséhez. Egyszóval, nagy zenei élmény az opera rajongóknak, tiszta szívből ajánlom mindenkinek akinek egy közeli mozijában alkalma lenne egy-egy ilyen élő közvetítést megnézni.
A böngészőben: Metropolitan Live Broadcast, US, or Other Countries.

mi van egy kézfogásban-

2009 kezdetén inkább...

pesszimista hangokat lehet a médiában hallani, olvasni.Tengeren innen és túl általában hatalmas gazdasági válságról, az ezzel járó következményekkel foglalkoznak az elemzők. Itt Amerikában a napi életben még kevés jelét látni ennek a rohamosan közeledő válságnak. Talán a hirtelen benzin áreséssel lehet magyarázni, hogy sokan még jobban is érzik magukat, mint mondjuk két hónappal ezelőtt. Még az izlandi pénzügyi katasztrófa sem nagyon rendítette meg az emberek nyugalmát. Hisz' olyan messze van...Tudjuk, hogy valami rossz történni fog, de ez még nincs tapintás-közelben. Az érdekes mindebben az, hogy egy hatalmas fogyasztó társadalom mint Amerika akkor boldogul,vibrál mikor fogyaszt...és a baj úgy kezdődött hogy többet fogyasztott mint termelt, azaz félretett. Ebből a mértéktelenségből lett az u.n. hitel-válság, eladósodás, majd néhánynak (még nincs vége)a tönkremenés.
A fenyegető válságból most egy fokozott "fogyasztás" segítene legjobban , de az emberek félnek a jövőtől és hirtelen visszafogták a költekezést, sőt, Uram bocsá', elkezdtek spórolni!! Pont az ellenkezőjét teszik mint amit a közgazdászok szeretnének, legalábbis Amerikában.
Ilyen egyszerű a magyarázat a, sajnos, közeledő gazdasági tragédiára: mértéktelenség, túlköltekezés, hitelvesztés, hanyatlás, visszafogás, további hanyatlás - amig egy új fogyasztási-termelési mérleg vissza nem állítódik.
Mindehhez a recepthez keverj egy kis politikai kontárkodást, otthon és itt is, és megvan a "tökéletes" gazdasági összeomlás.
Sokak szerint lesz javulás, de lassan és fájdalmasan...