Alábbi, Janitsáry Miklós bejegyzésemhez szeretném csatolni

Miki mellettem, 35 év után először találkozunk...

  

Sorstársak voltunk…

1958 ban a torontói St.Michael kórházban kaptam munkát, mint ápoló. Nem volt kiképzés, egy idősebb olasz emigràns lett a “tanitóm”...aki, hosszú èvek utàn is, rosszul beszélt angolul. Egy nap hivtak a hivatalba, bemutattak egy magas, jókèpü fiatalembernek, hogy ez itt a Nick ès mellèm lesz beosztva, tanítsam be a ‘szakmába’. Ime, milyen gyorsan lehetett előlèpni az új vilàgban...pàr hónap utàn szakember, trainer lettem! Percek alatt beazonosítottam az angolul beszèlö Nick magyar akszentusàt, megörültünk egymàsnak.

Most màr mindketten jobban àlltunk a nekünk szokatlan feladatokhoz mint , hogy kell egy beöntèst, enemàt màson elvègezni, hogy kell fèrfiakat bàrmelyik testrèszèn megborotvàlni egy egy mütèt elött, hogy kell àgyat bontani, húzni, akkor is ha mozdulatlan beteg fekszik benne. Ès màs, sokkal szörnyűbb, nekünk, feladatokat elvègezni. Nehèz volt eleinte elfogadni, hogy mi ketten voltunk felelősek, müszakunk alatt, a halottas kamràért, a tetemeket ide, oda szàllitgatni. De ezt is megszoktuk, elvègeztük. Rengeteg időt töltöttünk együtt az üres óràkban. Mint kisült, egy igazi, föiskolàt vègzett szinèsz volt Miki, èn pedig egy csalódott színész aspiràns akit kirúgtak a felvètelinèl, mert a diva Sulyok Mària, aki vizsgàztatott,aznap rossz làbbal kelt fel…

Tehàt Miki sokat mesèlt, èn ittam a törtèneteket, ès mint kèsöbb kiderült, Miki elhívott az akkor èledezö torontói Magyar Szinhàz próbàira. Nemsokàra kisebb szerepeket is kaptam ott ahol mindenki màs profi szinèsz/rendező múlttal rendelkezett. Már a kórházi hónapok alatt barátok lettünk.

Hogy mit jelentett nekem ez a barátság? Én egymagamban jöttem el, érkeztem meg egy távoli kontinensre, soha nem volt probléma fenntartani magam, a megélhetéshez pénzt keresni. Ami nagyon hiányzott az életemből az a család, közel álló barátok, emberek voltak. Miki barátságával ez is megváltozott. A színész házaspár, Mácsay Emi,már otthon befutott színésznő volt a felesége, rengeteg magyart ismertek Torontóban. Egy elég kellemes, sokszínű, többnyire professzionális társaság már korán összejött. Voltak köztük hivatásos színészek is, egy kettő még él is ezekben az időkben. Mások orvosok, zenészek, írók, költők. Ez a társaság megtalálta egymást, mig hétköznap majd mindegyik valami egyszerű munkával kereste az emigráció első éveiben kenyerét, Mácsay Emi pincérnő volt, Lombi Jenő ápoló, felesége a tehetséges Hargitay Kati Erdélyben volt színésznő, mint pènztáros dolgozott egy étteremben. És tovább, majd mindegyik hasonló èletet éltek, de a hétvégén egy elegáns, művelt, jó humorú emberek találkoztak ki ki lakásán. Nos, Miki engem is bevezetett ebbe a társaságba, ahol a legfiatalabb, és legkevesebb társadalmi ‘ranggal ‘ rendelkeztem, De elfogadtak, bàtoritottak amikor elkezdtem egyetemi tanulmányaim.

Amikor egy aranyos kanadai hölggyel megismerkedtem, ö is jött velem ebbe a társaságba, ahol szegénynek el kellett viselnie a legkülönbözőbb nyelvi adottságait különböző korú és törekvő magyarnak. Mi voltunk az egyetlen ‘mixed’ pàr.

Aztàn megkèrtem a kanadai àpolónő kezèt. Az esküvő ès a kis egyszerű fogadàs Torontóban volt. Egyedül lévén Kanadàban, Miki ès Emi helyettesitettèk szüleimet az esküvőn…

Rengeteg emlékem van Mikièkkel, sok darabban èn is ott voltam a Magyar Szinhàzban, nèha mint a színpadmester, Miki, segèdje, nèha komolyabb szerepet is kaptam pl. A bolond Àsvainèban, a Fàklyalàngban, amit Miki rendezett.

Aztàn a tàrsasàg lassan a kanadai társadalom rèszèvè vàlt, utjaink szètvàltak. Akkor nem mertünk arra gondolni, hogy egyszer Magyarorszàg is szabad lesz ès akàr haza is mehetünk, legalább nyugdíjas korunkra. Igy is lett.

Hosszú èvek múlva újra talàlkoztunk Budapesten, teljesen vàratlanul, nagy meglepetèssel. Most màr itt lettünk egy igazi magyar tàrsasàg lelkes tagjai, sok èlmènnyel, örömmel.

Most itt mondok köszönetet Miklósnak, az èvek , különösen az első kanadai èvek baràti tàmogatàsàért, szunnyadó szinèszi ambícióm megvalósitàsàèrt.

Isten nyugosztaljon, Nick/Miki baràtom!

Sorstársam: Janitsáry Miklós

Miki mellettem, találkozunk 35 év után először...

Sorstàrsak voltunk…

1958 ban a torontói St.Michael kórhàzban kaptam munkàt, mint àpoló. Nem volt kikèpzès, egy idősebb olasz emigràns lett a “tanitóm”...aki, hosszú èvek utàn is, rosszul beszêlt angolul.

Egy nap hivtak a hivatalba, bemutattak egy magas, jókèpü fiatalembernek, hogy ez itt a Nick ès mellèm lesz beosztva, tanítsam be a ‘szakmàba’. Ime, milyen gyorsan lehetett elölèpni az új vilàgban...pàr hónap utàn szakember, trainer lettem!

Percek alatt beazonosítottam az angolul beszèlö Nick magyar akszentusàt, megörültünk egymàsnak. Most màr mindketten jobban àltunk a nekünk szokatlan feladatokhoz mint , hogy kell egy beöntèst, enemàt màson elvègezni, hogy kell fèrfiakat bàrmelyik testrèszèn megborotvàlni egy egy mütèt elött, hogy kell àgyat bontani, húzni, akkor is ha mozdulatlan beteg fekszik benne. Ès màs, sokkal szörnyűbb, nekünk, feladatokat elvègezni.

Nehèz volt eleinte elfogadni, hogy mi ketten voltunk felelősek, müszakunk alatt, a halottas kamràért, a tetemeket ide, oda szàlitgatni. De ezt is megszoktuk, elvègeztük.

Rengeteg időt töltöttünk együtt az üres óràkban.

Mint kisült, egy igazi, föiskolàt vègzett szinèsz volt Miki, èn pedig egy csalódott színész aspiràns akit kirúgtak a felvètelinèl, mert a diva Sulyok Mària, aki vizsgàztatott,aznap rossz làbbal kelt fel…

Tehàt Miki sokat mesèlt, èn ittam a törtèneteket, ès mint kèsöbb kiderült, Miki elhívott az akkor èledezö torontói Magyar Szinhàz próbàira. Nemsokàra kisebb szerepeket is kaptam ott ahol mindenki màs profi szinèsz/rendező múlttal rendelkezett.

Már a kórházi hónapok alatt barátok lettünk.

Hogy mit jelentett nekem ez a barátság? Én egymagamban jöttem el, érkeztem meg egy távoli kontinensre, soha nem volt probléma fenntartani magam, a megélhetéshez pénzt keresni.

Ami nagyon hiányzott az életemből az a család, közel álló barátok, emberek voltak.

Miki barátságával ez is megváltozott. A színész házaspár, Mácsay Emi,már otthon befutott színésznő volt a felesége, rengeteg magyart ismertek Torontóban. Egy elég kellemes, sokszínű, többnyire professzionális társaság már korán összejött. Voltak köztük hivatásos színészek is, egy kettő még él is ezekben az időkben. Mások orvosok, zenészek, írók, költők.

Ez a társaság megtalálta egymást, mig hétköznap majd mindegyik valami egyszerű munkával kereste az emigráció első éveiben kenyerét, Mácsay Emi pincérnő volt, Lombi Jenő ápoló, felesége a tehetséges Hargitay Kati Erdélyben volt színésznő, mint pènztáros dolgozott egy étteremben. És tovább, majd mindegyik hasonló èletet élt, de a hétvégén mint elegáns, művelt, jó humorú emberek találkoztak ki ki lakásán. Nos, Miki engem is bevezetett ebbe a társaságba, ahol a legfiatalabb voltam és legkevesebb társadalmi ‘ranggal ‘ rendelkeztem, De elfogadtak, bàtoritottak amikor elkezdtem egyetemi tanulmányaim.

Abban az időben, a hatvanas évek elején, Torontó ugyancsak egy kis provinciális, konzervatív város volt. Európai bevándorlók hiányolták a megszokott kávéházakat, kis vendéglőket. Habár minden luxus már elérhetővé vált számunkra, egy jó kis presszót, tehát egy eszpresszó kávét majdnem sehol nem találtunk.

Viszont a jövő nagy lehetőségeit egy ügyes magyar pár korán meglátta, a város szívében, egy üzletsor belső udvarán, megnyitották a Coffee Mill t. Szinte hetek alatt az akkori magyar társadalom felkarolta nagy örömmel a helyet ahol igazi eszpresszót lehetett kapni, kis idő múlva már gulyáslevest , virslit is.

Nos, abban a pár hétvégi órában mikor nem dolgoztam vagy tanultam barrista lettem ott. Megismertem Mikiék barátait, az akkor javában dolgozó magyar írókat mint Faludy Györgyöt, Steve Visinczeyt (In praise of older women), emlékezetes évek voltak...mind felidézik Miki barátságát, s rajta keresztül számos torontói magyar ismeretségét.

Amikor egy aranyos kanadai hölggyel megismerkedtem, ö is jött velem ebbe a társaságba, ahol szegénynek el kellett viselnie a legkülönbözőbb nyelvi adottságait különböző korú és törekvő magyarnak. Mi voltunk az egyetlen ‘mixed’ pàr.

Aztàn megkèrtem a kanadai àpolónö kezèt. Az esküvő ès a kis egyszerű fogadàs Torontóban volt. Egyedül lèvèn Kanadàban, Miki ès Emi helyettesitettèk szüleimet az esküvőn…

Rengeteg emlèkem van Mikièkkel, sok darabban èn is ott voltam a Magyar Szinhàzban, nèha mint a színpadmester, Miki, segèdje, nèha komolyabb szerepet is kaptam pl. A bolond Àsvainèban, a Fàklyalàngban, amit Miki rendezett.

Aztàn a tàrsasàg lassan a kanadai társadalom rèszèvè vàlt, utjaink szètvàltak. Akkor nem mertünk arra gondolni, hogy egyszer Magyarorszàg is szabad lesz ès akàr haza is mehetünk, legalább nyugdíjas korunkra.

Igy is lett. Hosszú èvek múlva újra talàlkoztunk Budapesten, teljesen vàratlanul, nagy meglepetèssel. Most màr itt lettünk egy igazi magyar tàrsasàg lelkes tagjai, sok èlmènnyel, örömmel.

Most itt mondok köszönetet Miklósnak, az èvek , különösen az első kanadai èvek baràti tàmogatàsàért, szunnyadó szinèszi ambícióm megvalósitàsàèrt.

Isten nyugosztaljon, Nick/Miki baràtom!

Meglepetés: könyvem még megtaláható...

Kellemes meglepetésben volt részem, mikor véletlenül találtam  a 2008 ban kiadott könyvemböl, ILLUZIÓK NÉLKÜL, egy életút Bajától Torontóig, az antikvárium.hu. ban.

A könyv két nyelven olvasható, magyar, angol.

Kellemes olvasást.

Addig jár a korsó a kútra...

Addig jár a korsò a kùtra...mig megtaláltuk egy bontás elötti parasztház padlásán...mit tudna mesélni...mikor még tiszta,friss ivóvizzel szolgált, mikor szüret idején mustal lepte meg a gyerekeket, mikor murciért küldték a pincébe, de karácsonyra már kész bort hozott a konyhába...mikor az égő házbòl épp' hogy megmenekült,csak fekete korom öltönye árulkodott a riadalomról...és most e méltóságos fali kùton kapott sorsához méltó elismerést...

A Népstation megnyitója , 1953 aug.20, ott voltam, de hogy kerültem oda?

"Hatvanhat éve, 1953. augusztus 20-án avatták fel a magyar sport legnagyobb létesítményét, a Népstadiont, amely 2002 óta Puskás Ferenc nevét viseli.



Még nem készült el ugyan teljesen, de káprázatos pompával adták át az első ötéves terv "nagy vívmányát" a "győzelmes szocializmus" nevében a "dolgozó népnek". A pompás külsőségek hivatottak feledtetni, hogy hátra volt még 24 szektor, azaz mintegy 22 ezer ülőhely kiépítése, s a pályavilágítás sem volt készen. Az eseményen - melyre a Szent István napjából az alkotmány ünnepévé változott augusztus 20-án került sor - jelen volt Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, bár egy kínos félreértés folytán nem jutott hely számára a díszpáholyban: a legenda szerint ennek nem kis szerepe volt abban, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát nem Budapest, hanem Róma kapta. Az ünnepség fénypontja a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva közötti barátságos labdarúgó mérkőzés volt, amely a magyar csapat 3-2-es győzelmével végződött"
.
Pár évvel ezelött a Vivó Világbajnokságon szurkoltam Szilágyiéknak. A legelőnyösebb parkolás a Népstadion közvetlen közelében adódott , a valamikori állóhelyek bejárata környékén. Már a Népstadion megközelitésekor egy furcsa érzés fogott el: hiszen én már jártam erre, sok sok évvel ezelött. Aztán pillanatok alatt minden eszembe jutott...

1953 ban már a harmadik nyári iskola szünidőt dolgoztam át, immár Kazincbarcika szocialista város épitésén.






1951 és 1952 ben Sztálinváros épitését volt hivatott valamelyest segiteni, már amennyire egy 13 ill. 14 éves gyerek erre képes lehetett. (Milyen érdekes, hogy a szocialista országok akkoriban , a nagy Szovjetúnió bölcs vezérlete alatt nem riadtak el egy kis gyerek dolgoztatásától...)

1953 nyarán Kazincbarcikán dolgoztam,egy mérnök mellett kitűzőként, munkászálláson laktam, és mivel szülővárosom, Baja, nagyon messze volt egy hétvégi hazaruccanásra, augusztus 20.át is a munkásszálláson töltöttem volna , ha...

augusztus 19 én, délután nem nyilik az ajtó és egy izgatott, izzadt szagú szakszervezeti "megbizott" nem rohan be és kérdezi hol vannak a "szakik"? A szaktársak az augusztusi ünnepet összekötötték a közelgő hétvégével és elillantak még aznap reggel , mondtam a derék szakszervezeti kádernek. Én vagyok egyedül az egész szálláson , kérdi. Most már egy kicsit kétségbeesetten...hiszen az ő vonata is nemsokára indul és akkor mi lesz a jegyekkel??? Nem értettem , hogy miről beszél.

Most már lázasan magyarázni kezdte , hogy az ő szakszervezeti körzete 12 belépőt kapott a NÉPSTADION MEGNYITÓ ÜNNEPSÉGÉRE és a Bp.Honvéd - Moszkvai Szpartak mérközésére... persze csak a legjobb kádereknek...és ezek a belépők most érkeztek meg, percekkel ezelött, augsztus 19 én, az augusztus 20. megnyitóra (!)... ő nem tud menni, hiszen a család várja, egy hónapja nem volt otthon....most mi lesz? És itt nincs senki, egy lélek se...ezen a 15 éves srácon kivül...

Figyelj öcsi, itt vannak a jegyek, a fél ország örömmel elfogadná őket, ugorj fel az éjszakai vonatra, menj ki a Népstadionhoz és.. add el őket ....hát kérj annyit a jegyekért hogy legalább a vonatjegyedet megtéritse.......meg aztán menj be az egyik jeggyel te is... élvezd az ünnepséget, meg a focit, ott lesz a Puskás meg a Kocsis, Czibor, Grosics...


Én a vidéki, 15 éves kis srác ezelött kétszer jártam Budapesten. Három éves koromban apámmal, és egy iskolai kiránduláson 12 éves koromban...komoly kihivásnak tünt a kétszeri átszállás hogy Budapestre kerüljek egy éjszakai vonatozás után, hogy kitaláljak a Népstadionhoz, hogy ott egy tucat jegggyel üzérkedjek, a Rákosi korszak legsötétebb ciklusában...hát a jegyeket másodpercek alatt elkapkodták, névértéken...maradt útiköltségre, ennivalóra, málnaszörpre. Hatalmas élmény volt az egykori Aranycsapat legtöbb tagját élőben látni, órákkal a kezdés elött elfoglaltam a pálya szélén a lehető legjobb (áló)helyet. És a csodálatos nap után vissza Kazincbarcikára, az éjjeli vonattal


De mindez most amikor parkoltam az autómat teljesen egyszerünek és logikusnak tünt...honnan vettem mindehhez a bátorságot...hatvanhárom évvel ezelött...felnéztem a nehéz, de néha csodálatos időket megélt stadion falaira...van azokban a falakban egy tartás, melyek a sok romlás és korosodás ellenére állnak...mint emlékeink.

Február 24, 2013, születésnap.

Szeretnék emlékezni majd erre az állitólag mérföldkő (75.) születésnapra. Több fontosabb dátum volt az életemben, mint a mai. Azokról talán semmi irás, megemlékezés nem esett, meglehet sorsdöntőbbek lehettek, voltak,  mint a mai nyugodt, békés, családi hangulatú nap.  
Mégis, ha fiatalabbak faggatnának, és Isten áldásából szinte naponta vagyok fiatalok és nagyon fiatalok társaságában, akkor azt mondanám, hogy az évtizedek legalább két bölcsességre tanitottak meg ezidáig. E két fogalom először angolul tudatosult, érett meg bennem. Később, mikor hazakerültem a bolyongásból akkor magyar megfelelői is jelentőssé váltak.

Attitude and gratitude, vagyis  tartás/magatartás/szemlélet és hála, mondja a szótár. Én az attitude -ot úgy forditanám inkább , hogy hozzállás.Milyen a hozzáállásod ahhoz amit a sors elébed hoz? Milyen a tartásod ha a dolgok keserűek, fájdalmasak, örömteliek vagy éppen szintelenek?

Fogadd el a múltat, okulj belőle, azon próbálj változtatni ami azután jöhet, ha szükséges és cselekedj annak megfelelően. Sokszor csak a hozzáállásod dönti el, hogy életed boldog lesz e vagy örökös csalódásokon keresztül botorkálsz rajta végig.

És a hála? Lehet ,hogy hosszú ideig, akár egy életen át nem fog tudatosodni benned, de ami részed van-volt az életből, azért hálát kell érezzél. 
Milliók meg sem születhettek, és te , valami teljesen véletlen folytán, éppen te megszülethettél. Sőt a mai napig létezhettél,talán soha nem éheztél, talán mindig volt fedél feletted, soha nem voltál reménytelenül beteg, volt aki törődött veled, gondoskodott rólad és megvédett ameddig tehetetlen voltál.
Hidd el, százmillióknak nem ez a sorsa, érezd magad kiváltságosnak. És érezd a hálát amivel tartozol mindezért.

A hála viciuma a hálátlanság, amit Szt.Pál erkölcsi hiányosságnak nevez. Nehéz a hálátlanság koncepcióját felfogni annak akiben nincs vagy kevés a hála-érzet. Az a tapasztalatom, hogy a hála és hálátlanság koncepciói fiatal korban kevésbé vannak napi elfoglaltságaik középpontjában. Ahogy öregszünk, úgy tudatosul bennünk a hála-érzet szüksége. De épp úgy érezzük a hálátlanság negativ, romboló hatását.

Ha tehetném, minden fiatal barátomat megyőzném ,  hogy érezzék át a "hozzáállás" és "hála" karaktert épitő, felszabaditó hatását. Meglehet, létrejöttöd véletlen műve volt, de azon túl minden éber vagy tudatlan pillanatodért tartozásod van. E tartozás erkölcsi kötelessége a hála. Érezd a szükségét és küzdj a hálátlanság ellen, ha találsz magadban.       

Szent Este, 56 évvel ezelött...

56 évvel ezelött, 1956 ban volt az első karácsonyom amit, akkor 18 évesen, nem a családommal tölthettem. Több száz honfitársammal együtt, a gerovói menekült-gyüjtőtáborban vártunk sorsunk alakulását. Tito Jugoszláviáához tartozott akkor a hegyvidéki Gerovó község, Fiumétól  nem messze, északra. Itt várta az 56-os forradalom következtében elmenekült ezrek kisebb csoportja Gerovóban, vajon mi fog történni velük.
Hatalmas termekben , szalmazsákokon , férfiak és nők-gyerekek  külön-külön rendezkedtek be bizonytalan időre, mig a karácsony is ott ért bennünket.
Körülményeink nem voltak a legjobbak, de éltünk, volt hol aludjunk és a napi élelmezés is elegendő volt a túléléshez.
Legfontosabb igényeink akkor a tisztálkodás valamiféle szintjének fenntartása volt. Csere ruhája legtöbbünknek nem volt, egy hideg vizes csapnál volt a napi tisztálkodás. Hetenként, tiznaponként, ahogy éppen esett, meleg zuhanyra is volt lehetőség. Ezt a luxust csak az ronditotta el, hogy a zuhany után ugyanabba az alsónemübe, ruhába kellett visszaöltözzünk.

Volt néhány borbélymester is közöttünk, akik jó üzletet csináltak mesterségükből, már amelyiknél volt egy zsilette penge szerelés. Öt darab cigarettáért megborotváltak, tizért már hajat is vágtak. Különben napi tiz cigarettát osztottak szét a menekültek között, mely azonnal a tábor egyetlen fizetőeszközévé változott.

A karácsonyt mindenki szorongva várta. Az otthon maradt családtagok nem tudtak, tudhattak rólunk, mi pedig róluk semmit. A forradalom utáni gyászos hangulat a határokon túl is mindenhova eljutott. Mindenki tudta, hogy szülöföldünk talán most éli át legtragikusabb napjait, heteit.
Semmi remény nem volt arra,hogy a kéthetes kiharcolt szabadság tovább is létezhet...kis országunk a  vörös hordák martaléka lett.  A nyugat nagy szimpátiával, de tétlenült elfoglalta magát a szuezi "válásággal" az amerikai elnökválasztással, Egyesült Nemzetekben rendezett "vitákkal", politikával.  

Ami nekünk, táborlakóknak, akkor sokat jelentett az a sorstársak őszinte ölelései, karácsony dalok énekei, a hirtelen megszervezett Betlehemes játékokat előadók lelkes hangulata voltak.
Talán soha azóta meghitebb Szent Estében nem volt részem.

Mint minden Szent Este, most is arra a karácsony estére, napra gondolok amikor több százan, viseltes ruhában, ápolatlanul, karácsonyfa és ajádékok nélül, karon fogva énekeltük a Menyből az Angyalt, a Himnuszt...

56 évvel ezelött,november 15,1956 -november 15, 2012

1956 november 15.én, 56 évvel ezelött, egy szomorú, esős napra esett a választás. Ezen a napon, illetve estén indultunk el fiatal, 18 éves, életünk első, külföldi útjára. Az októberi forradalom kiméletlen, véres eltiprása immár kézenfekvő volt.
Maradhattunk volna szülőhazánkban, mint ahogy a mai fiatalok is maradhatnának. Mégis sokan akkor is és most is elindulnak egy igéretes,  más jövő reményében. 
Normális közlekedés megszünt a városok között, igy választásunk Jugoszláviára esett, hiszen csak 20 kilóméterre volt szülővárosunktól. Gyalog indultunk neki...a részleteket itt olvashatod

Most, 56 év távlatában is, mint már oly sokszor máskor, gondolataink az elhatározással foglalkoznak.
Körültekintő, megfontolt volt ez a döntés az akkori 18 évesek fejében?  Helyes volt elhagyni családjainkat, környezetünket egy ismeretlen, homályos cél érdekében?
Lehet "bölcsen" dönteni sors kérdésekben 18 évesen?
Az élet szakadatlan döntések sorozata, sajátunk vagy másoké, a bölcsőtől a sirig. 

Gondolatok - Szent Este, 2011

Ha 2010 egy drámai év volt számomra, akkor 2011 et úgy kell értékelnem mint egy nagy megkönnyebbűlést. Hiszen tovább folytatódott egészségem javulása, holott még mindig el kell viselni a gyógyszeres kezelés kellemetlenségeit. Mégsem volt egy felhőtlen év. Az előző év testi traumáit több lelki trauma érte, köztük jó pár barátom távozása, mások új betegségei. Életünk értelmének új megvilágitásai villantak meg előttem. Dolgok, melyek jelentőségei elhalványodtak, szemben mások sürgető követeléseivel, sok zavart, válságot okoztak. De ezeken is át kellett lépni, még ha áldozatok árán is...

Majdnem 55 éves, először céltalan majd később tervezett bolyongásaim a világban ponthoz értek, amikor kora nyáron véglegesen visszaköltöztünk szülőhazánkba. Másodszor éltem az amerikai társadalomban több évet, ezúttal mentesen a napi hajszától, taposó malmától. Más volt ez az utolsó 10 év. Egy amerikai kisvárosban, annak is a távoli peremén, majdnem hogy egy erdőben volt a házunk. Környezetünkben szinte kizárólag nyugdijasok laktak. Kedvesek voltak de elég nagy elszigeltségben éltek. Mi is. Mint ők, az év felében nem is voltunk ott. Az ottani forró, fülledt nyarat Európában töltöttük, ők ugyanezt valahol fenn északon vagy akár Kanadában.Ősszel, mikor találkoztunk egyik másikkal, megállapitottuk hogy milyen gyorsan telnek az évszakok, hogy nőnek az unokák, hogy teljesitenek kedvenc sport csapataink. Minnél jelentéktelenebb volt viszonyunk a szomszédokkal, annál intenzivebben vettünk részt az amerikai kül - és belpolitika napi, sőt órányi eseményeiben , köszönhető ez az internet állandó és másodpercenként frissülő közleményeinek. Amit nem tudtunk frissiben hallgatni, olvasni azt letöltöttük és saját kis parányi, digitális "adónkon" hallgattuk meg valamiulyen házimunka elvégzése közben. Furcsának festhettünk házunkban, férj és feleség, a digitális szerkezet valahol a testünkhöz csipesztve, fülhallgatókkal a fejünkön összefutottunk munkánk, feladataink közben! Vagy éppen egymás mellett végeztünk valami kerti munkát, miközben hallgattuk valamelyik politikus, megfigyelő, kommentátor vagy éppen az amerikai elnök elmélkedéseit. Nemcsak politika volt elérhető ezeken a letölthető előadásokon. Itt hallottuk először valamelyik új könyv bemutatását, szerzőikkel történt intejúkat. Film kritikák is igy jutottak el hozzánk, sokszor órákon belül bemutatójuk után. Néha nekünk kedves zenét találtunk az interneten, vagy éppen opera közvetitést és azt hallgatuk meg amikor időnk tellet rá. Ezt a fajta napi tájékozódást a világról haza is hoztuk, hiszen mindennek az alapja az internet elérése, akárhol is vagyunk.

Hálaadáskor, itthon...

A legfontosabb amerikai ünnep, a Thanksgiving, a Háladás ünnepe. Az óceán másik partjáról érkezett bevándorlók adtak hálát az Úrnak hogy túléltek egy esztendőt. A viharos, több hétig tartó hajóutat, a kietlen ,vad tájak embertelen fogadtatását, a gyanakvó és sokszor halálosan ellenséges bennszülöttek támadásait élték túl a hálaadók.

A magyar őszi sétában, a hálaadás gesztusa érintett meg. Minden megélt napunk a hálaadás jegyében kellene befejeznünk. A tragikus, szomorú napjainkban is - mert átéltük. Talán vesztettünk erőnkből. A holnap már nem lesz olyan mint a tegnap. De még ma hálásak kell lennünk, mert holnap késő lehet. Ha fáj, akkor is, mert átéltük.

Ima barátaimért!

Imádság a barátaimért

Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek! Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, melyben nevüket őrzöm! Tartsd tőlük távol a kísértéseket, és térítsd őket arra az útra, amely a Te dicsőségedbe vezet! Ha szívüket a bánat nyomja, tedd őket kitartóvá! Tudjanak bízni, remélni segítő, megszentelő kegyelmedben! Adj nekik nyugodt éjszakát, zavartalan álmot, reggel pedig újra rajtuk pihenjen tetszésed. Élvezzék a föld örömeit, amelyeket a tiszta lelkek számára készítettél, és vezesd őket egyszer országodba, hogy ott egyesülve a szeretetben együtt dicsérhessük szent Neved mindörökké! Ámen.

Gergely Misi Nov.2,1934-Apr.4, 2011

Gergely Misi, barátom és emigrációs sorstársam, visszaadta lelkét a Teremtőnek ma hajnalban.

Misi nagyon sokat szenvedett betegségével, több kemény műtétem ment keresztül. Most, hála az égnek, álmában, szenvedés nélkül elhunyt.

Mélykúti fiú volt és a jugoszláviai menekült táborban ismertem meg. Sakk partnernek jelentkezett egy esős novemberi napon mikor a bizonytalanság közepette tétlenül vártuk a politikai döntést, vajon Tito enged e bennünket Nyugatra tovább menni, vagy visszatoloncoltat Magyarországra. Még a sakk parti alatt rájöttünk, hogy Misi Gergely Gizi bátyja, akivel egy gimnáziumba jártam Baján. Ettől a naptól kezdve már, mint testvérek tartottunk együtt.
Jugoszláviából Olaszországba kerültünk, most már nagyon jó körülmények között. Az Adriai tengerparton egy árvák üdülőjét foglalhatták el a magyar menekültek és ott vártuk sorsunk további fordulatait. Misivel még nem tudtuk hova kerülünk, de szorgalmasan jártunk az angol órákra, amit az olasz vöröskereszt szervezett néhányunknak. Közben Bandi szobatársunk is bennfentes barát lett, így az óceániai útra már hárman voltunk együtt és maradtunk is az első pár éves Kanadai tartózkodás alatt.
A tengerparti erdőkben séták közben gyakoroltuk, jó hangosan, az angol kiejtést, nagyokat kacagva egyik másik furcsa hangzású kifejezésen.
Néha kaptunk alkalmi munkákat a közeli halászfaluban, erről írtam is a könyvemben
Illúziók Nélkül. Az angol verzió megtalálható fejezetenként a blogomon. Ha a magyar részre van igény, küldjetek emailt.
Most elment Misi. Úgy tűnik, lassan ködbe vesznek azok az első kemény, de izgalmas, sorsalapító évek az ötvenes évek végén. Megmaradnak azok a régi fekete fehér képek, olcsó kis kameránk ajándékai, melyek most oly sokat jeletlenek több mint ötven év távlatából

Szeged - klinikák, emlékek -

Szeged, az Urológiai Klinika ahol egy hónapot töltöttem 1954 őszén, ahol keresték a vesém baját és.... nem találták. Hétvégeken kijárhattam, igy a klinikán megismert tanuló nővér-lányok többször hivtak szombat esti táncaikra...egy
különösen... akit Jul-nak hivtam...akivel aztán egy két sétálós randim is volt... a szigeten... lehullott, sárga falevelek között...és először életemben nagyon szerelmes voltam és félszeg...és aztán soha többet nem láttam... de minden héten irtunk egymásnak a forradalomig...és utána már nem volt több Jul, séták a lehulott levelek között...évek után tudtam meg, hogy egyszer Jul megjelent a Pázmány utcában és sirva hallgatta anyámtól, hogy elhagytam az országot azért nem kapott több levelet...és Bajára helyeztette magát, hátha hazajövök ...nemsokára... vagy egyszer.....aztán irt Kanadába és szomorúan szemrehányást tett...miért nem üzentem, jöttem érte, jött volna velem, bárhová...járja a bajai utcákat, parkokat, Dunapartot és elképzelte, hogy lát mint gyereket a hintákon, a strandon , az iskolák tizperces szüneteiben...a kórházban ahol dolgozott, és ahol születtem...ahova egyszer majd visszajövök...aztán az idő kegyes volt mindkettőnkhöz és enyhitett .

Hamvas Bélától...

ez a pár sor nagyon megfogott "„Az egyetlen állandó ebben az anarchia-árban az életéhség, ez a dühös és bőszült szenvedély, amely a létért való küzdelemben kifejlődött mohóságból született. Élni most annyit jelent, hogy minél többet. És minél gyorsabban. Prisa de vivir mas – siess, hogy még többet élj”

Valóban igy éltem, többnyire? És még mindig, mikor látom az óriási tévedést? Már nem is lehet váltani?

Gondolatok Szent Este, 2o1o.

Hosszú szünet után ez az első magyar bejegyzésem. Vajon könnyebb volt angolul irni a betegségemről az angol blogban?(eurobird.blogspot.com) Nem tudom.
Éppen készültünk az évi haza-vándorlásra kora tavasszal amikor a hátfájdalmam egyre hevesebb lett.Hamarosan kiderült ,hogy a kellemetlen de nem életet veszélyeztető gerinc fájdalmak egy komolyabb betegséget álcáztak.
A hosszú fájdalommal teli hetek villám gyorsan kritikus órákra szűkültek a friss diagnózis után.
Nyirokcsomó daganat a hasi üregben.
Másnap reggel már az onkológus rendelőjében vártam az itéletet. Az 1968-as prágai tavasz után kiszökött, roppant szimpatikus cseh orvos biztosított hogy hat, nyolc kemoterápia, esetleg egy hónapi besugárzás után jó esélyem van a gyógyulásra. Hat, nyolc hónap kezelés elé néztem …
Pár nap múlva már folytak belém az életmentő mérgek, szinte órák alatt elmúlt a hátfájdalom.Napokon belül a káros és gyorsan szaporodó sejtekre hatott a "méreg". Sok ártatlan, jóindulatú sejtjeimre is,sajnos.
A diagnózis után áldásosan gyorsan peregtek az események. Szinte időm sem volt töprengeni azon , hogy mi történt velem. Aztán, ahogy szaporodtak a kezelések és egyre gyakrabban kényszerültem ágyba, több és több időm lett megérteni, majd lassan elfogadni a valóságot.
Nem voltam kivétel. Átmentem a rákosok szinte kötelező önvizsgálatán. Miért pont én ?
Hol hibáztam életmódomban? Ha nem ott, akkor mit vétettem a lelkemben, szivemben? Hol mulasztottam? Vajon büntetésem túl szigorú lett, vagy éppen könnyen "megúsztam"? És hogyan tovább?
Ildikóm egyik napról a másikra szakértő ápolónő, kezelőorvos, pszihológus és lelkipásztor lett...a már régen jól ismert feleségi erények, "szakismeretek" mellett.
Családja és barátaink kitárták karjaikat és naponta öntötték belém a pozitiv érzéseket. Újra ismertem meg őket,akik ezen az úton is velem tartottak. Nem voltam soha egyedül.
Égi karácsonyi ajándékom pár nappal a Szent Este elött jött meg. Minden vizsgálatom azt mutatta ,hogy a rák már hónapok óta nem aktiv, minden szervem jól müködik, vérképem megjavult. Talán hamarosan az étvágyam is visszatér.

A család és a barátok új szerepet kaptak.Hivatottak lettek rehabilitációmban. Velük könnyebb most. Köszönöm nekik a hónapok óta tartó együttérzést, ragaszkodást.
A ma született kis Jézus áldja őket és szeretteiket.

Hiszel a Kinai Horoszkópban...

vagy bármilyen jövő-jóslatban? Én nem tudom ,hogy állok vele. Ez a pár évtized amit éltem nem győzött meg, egyik oldalról sem...de olyan érdekes olvasni,majd fantázia képeinket önmagunkra vagy barátainkra illeszteni.
Látom, hogy ez a TIGRIS éve. Mint köztudott ezek a jelek csak 12 évenként ismétlődnek, odafigyelek, mit mondanak az álmoskönyvek...és az évre ezt találom egy rokoszenves blog-on: (keddreggel.blogspot.com)

" A Tigris éve drámai fordulatokat hoz, az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, s hatásuk gyakran igen mélyreható lesz. A Tigris évét mindig merészség és csillogás jellemzi. Egyértelműen tevékeny időszak áll előttünk. A változások, ugyanakkor a nagy lehetőségek ideje következik. Ami az egyéni sorsokat illeti, lesznek, akik képesek megragadni a pillanatot, míg másokat kellemetlenül érint majd a dolgok alakulása. A Tigris éve azonban mindannyiunk számára esélyt teremt, és jelentős fordulatot hoz azoknak, akik készen állnak, hogy a legtöbbet hozzák ki belőle. Legyünk tehát aktívak és főleg éberek, hogy egyéni tehetségünket kibontakoztatva, megragadhassuk a kínálkozó lehetőségeket. Hiszen minden gond és nehézség ellenére, az év rengeteg lehetőséget tartogat számunkra."

Aztán egy kis aggodalom 2o1o re:

"A hatalmas, büszke és gyors Tigris tiszteletet ébreszt, de félelmet is kelt. Jelenlétét senki sem hagyhatja figyelmen kívül, de nem is merészel így tenni. A Tigris éve drámai fordulatokat hozhat. Ez az év az intenzív aktivitás, a változások, ám sajnos, a konfliktusok és a katasztrófák éve is lehet. A Tigris-években az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, s hatásuk gyakran igen mélyreható. A Tigris évében kezdődött el az első világháború, tört ki a kubai rakétaválság, a kínai hadsereg ekkor szállta meg Tibetet."

Nos,és a TIGRIS , maga? Ezt találtam:

"Alaptermészet
A rámenős és bátor Tigris semmilyen erőpróbát el nem mulasztana. Amitől a gyengébb halandók megtántorodnak, attól a Tigrisek felbátorodnak. Ha senki más nem is siet a gyengék, az alárendelt helyzetűek, támasz nélküliek segítségére, a félelmet nem ismerő Tigris kardot ránt az elnyomók ellen. Valódi emberbaráti érzés fűti a néha jóllehet indulatos és szenvedélyes Tigriseket. A kínaiak azt tartják, hogy egy bátor Tigris a házban a legjobb biztosíték a tűz, a lopás és az éj leple alatt belopódzó egyéb ártalmak ellen.

Vágyak és törekvések
A Tigris lelke azért lobog, hogy kiköszörülje az igazságtalanságok ejtette csorbát. Vérében van a védelmezés ösztöne, s mind a maga, mind szerettei jogaiért síkra száll. Remek taktikája folytán kiszámíthatatlan, sohasem szabad alábecsülni. Éberen ügyel az események menetére, és akkor érzi jól magát, ha lépéselőnyben van másokkal szemben. A tisztesség és lovagiasság ősi elveit követve mindenkihez udvarias, igazságos és becsületes.

Élettér
A Tigris egyik legfőbb jellemzője az eredetiség, és az otthonán is meglátszik. Merészen kísérletezik színekkel, anyagokkal, fénnyel. Nem szeret a tömeg után menni, ezért hajlékát egyéni módon rendezi be. Eltérő jellegű tárgyak és újszerű megoldások vegyülékéből, utánozhatatlan stílusban építi fel a szokatlanság szentélyét.

Viszony a nagyvilághoz
Az intelligens, éber és előrelátó Tigris gyorsan tanul, és egy szempillantás alatt jártasságot szerez bármiben. Nem esik nehezére, hogy állást változtasson, vagy egyszerre több feladattal zsonglőrködjön, és élete során legalább egyszer, de inkább többször, teljesen új szakterületre nyergel át. Akkor a legboldogabb, ha változatos munkát végez, és felelős beosztásában tud igazán kibontakozni.

Mint barátok és szeretők

A derűs és szeretnivaló Tigrisek mindenütt barátokra és csodálókra lelnek, bárhová viszi őket a sors. Tüzes és szenvedélyes szeretők, a zodiákus igazi romantikusai, akiket egészséges nemi ösztön vezérel. Borzongató izgalom és valamiféle veszély sejtelme árad belőlük, amit a másik nem képviselői ellenállhatatlanul vonzónak találnak.
A melegszívű és nagylelkű Tigrisek akkor a legboldogabbak, ha meghitt, szoros kapcsolatban élnek, és társuk kész szemet hunyni alkalmi félrelépéseik felett."

Megjegyzem, hogy leginkább az tetszett ebben a nagyon hizelgő karakter elemzésben, hogy az " elnyomókkal szemben KARDOT ránt...", remélem kardvívó barátaim nem értik félre........

Egy imakönyvben olvasom...

többek között, egy Imák a házastársért fohászt.
A legtöbb házasság szerelemből, két ember szerelméből fakad. Tudjuk, érezzük, hogy a szerelem és szeretet között nagyon sok közös van, mégis a szerelmet, túlnyomóan egy ember iránt érzünk, szeretetet sok mással akár egyszerre is érezhetünk. Rengeteg szépíró foglalkozott a szerelem-szeretet metamorfózisával, hiszen a két fogalom roppant közel van egymáshoz. Az ima mely megfogta az érdeklődésemet pont ezzel az azonosságal-különbséggel foglalkozik, burkoltan, és a házastársi szeretet szép példáját kéri kölcsön Pál Apostoltól. Igy:

"Istenem...te tudod a legjobban...milyen szeretet lehet biztositéka az igazi boldogságnak. Apostolod erről a szeretetről írta legszebb himnuszát.
Az igazi szeretet türelmes,jóságos,nem féltékeny, nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Mindent eltűr, mindent elhisz,mindent remél, és mindent elvisel...Most azt kérem, segits igy szeretni...mert tisztán emberi erővel lehetetlen..."

Megkönnyebülés, vagy menekülés az utolsó mondat a tökéletes házastársi szeretet kihívásától?

A barátságok erős szálai...

hosszú éveken, évtizedeken át tarthatnak.De azt sokszor nem tudtuk, nem vettük észre,hogy milyen bizonyítható,pozitív hatással bírtak szellemi és fiziológiai egészségünkre is.
Olvasom egy, két éven át tartó, u.n. "retrospective study" eredményeit és megdöbbenek. Mindannyian tudjuk milyen sok kellemes hatása van a barátságoknak, legyenek azok gyermekkori eredetűek vagy nyugdíjas kori kapcsolatok. Tovább élnek azok akik a legtöbb barátsággal bírnak?
Egy hatalmas tanulány mintegy 15OO egyén életét 14 éven át követte. Közülük a sok baráttal rendelkező egyének 22% al tovább éltek mint azok akik kevés barátot tartottak számon! Egy másik tanulmány nem házas szívbetegeket követett. A sok baráttal bírók 85%-a 5 éven át is tovább élt mint a barátok nélküli betegek.
Gerontológusok állítják, hogy sokszor barátok jobban átélik, átérzik,átsegítik barátaikat akár súlyos betegségeiken is mint családtagok.
A barátságok rendületlen fidelitásáról tanuskodik az a tanulmány melyben egy nagyobb számú 5O éves hölgycsoport megnevezte barátait, majd 14 évvel később 75%-uk ugyanazokat a neveket adta meg.
Viszont nem megdöbbentő az, hogy az internet és email nagyot lódított a hosszútávú barátságok felállításán és fenntartásán.
Sajnos, elég nagy különbségek léteznek a férfi és női barátságok statisztikájában. Valahogy nem lepődünk meg azon, hogy a nők sokkal nagyobb százaléka több és hosszabban tartó barátáságról tudnak büszkélkedni mint a férfiak.
Ebből az egészből talán érdemes leszűrni, hogy sok előnye, nem utolsósorban mentális és fizikai,öröme van a nagy számú,hosszan tartó barátságok figyelmes ápolásnak.

Azt írja Thomas Wright...

Oscar Wilde-ról, hogy sajnos nem hagyott naplót, jegyzeteket maga után,de ez nem bátortalanította el az irodalmi kutatót. Oscar Wilde viszont hagyott maga után egy kisebb könyvtárnak is beillő hagyatékot, melyek legtöbbjét bizony olvasta,tanulmányozta, sőt margóira jegyzetelt is! Ezek tanulmánya a Built of Books c.könyv, Könyvekre Építve,mely pompás adalék a biográfiákhoz, meg persze Wilde számos művéhez.
Oscar Wilde könyvgyüjteménye már fiatal korában tanuskodik magas műveltségéről,nyelv tudásáról,hogy számos olasz,görög klasszikost olvasott, tanult. Később a modern angol,francia írók mindennapi olvasmányai közé tartoznak.
Könyvtárának legtöbb könyve hizelgően tanuskodik Wilde-ról?
Javarészt igen, de azt is felfedezi Wright, hogy,sok, törekvő,fiatal író igyekezett Wilde kegyeltjei közé tartozni és gyakran küldték neki az ajándék első kiadásokat.Igy találunk könyvei között olyanokat mint az amerikai koktél készítés kézikönyve, vagy a német hegedű készítés csinja-binja.
Wilde "könyvtári" hagyatéka nem csak egy meghatározott, ennek a célnak szentelt helységből származik. Számos könyvről tudta meg a szerző, hogy mint kölcsön-könyv került Wilde-hez. Különösen akkor mikor két évet ült hoomoszekszualitása miatt.
Egészében, Wright könyve Wilde olvasott-tanulmányozott könyveiről érdekes, majdnem detektívi munkának is megfelelő, rendkivül szines kúriózum, főleg az Oscar Wilde követőknek.